Rajzaim

Ezeket a rajzokat február végén rajzoltam, ... gondoltam megmutatom nektek. :D
A második rajz címe: Téli hangulat (- ami részben fejből lett lerajzolva.)

Szomorú bejegyzés

Meghalt Anyósom ma este 8 óra előtt néhány percel.....

Gondolatok az életről és a halálról...

Távozott egy csodálatos ember az életemből. Két éve a nagymamám ment el, most meg anyósom. Betegségük nagyon hasonló volt, mindketten rengeteg szenvedés árán hagyták itt e világot. Mégis anyósom halála nagyobb űrt hagy az életünkben, mert vele éltünk, ismertem az izlését, miket szeret, miket nem, sokat viccelődtünk és nevettünk. Nagymamámmal csak időnként találkoztam, amikor elmentem őt meglátogatni, főleg ünnepekkor, vagy telefonon keresztül beszélgettünk. Mikor meghaltak mindkettőjüknél az fájt nekem a legjobban, hogy nagyon sokat szenvedtek. Az ember nem ilyen sorsot szán annak akit nagyon szeret, de sajnos ezt mi nem tudjuk befolyásolni. Úgy gondolom, hogy ez valahol mélyen a lelkünkben és a rejtett gondolatainkban dől el, hogyan is távozunk. Vajon megyik a jobb halál? Mindenki arra szavaz, hogy a gyors halál a legjobb, ami pl. álmunkban ér. Külső szemlélőnek biztosan, hiszen nem látjuk a haláltusát, a szenvedést. Vajon mi történik azok lelkével akik balesetben halnak meg, más vagy saját figyelmetlenségétől? Ilyenkor mindig a Ghost című film jut eszembe, hogy valami ilyesmi történhet vele, hogy nem veszi észre, hogy különvált a testétől. Mi lesz azokkal, akik önmaguk által vetnek véget az életüknek? Valahol olvastam régen, hogy amikor meghalunk, az utolsó percekben átélt érzések befolyásolják a lélek sorsát, vagyis ha valaki mardosó bűntudattal, vagy nyomasztó szomorúsággal távozik, az többszörösét érzi ezeknek az érzéseknek odaát, ahol nem tompítja már az érzéseit az anyagi test. Természetesen ez a pozitív érzésekre is igaz, és valószinűleg, aki haláltusáját végigküzdi akkor életében átélt érzelmek gyűlnek össze benne és talán könnyebb dolga van mindezt feldolgozni.
Nincs pokol, vagy mennyország olyan értelemben, mint régen gondolták, ezek csak érzések, ami jelen van az életünkben és halálunk után is, de mindenképpen ehhez a földi világhoz kapcsolódik, hiszen az ellentéteket itt lehet a legjobban megtapasztalni, ami persze kicsit korlátolja is a gondolkodásunkat. Valószínűleg amíg kötődünk ehhez a világhoz ezekkel a szélsőséges érzelmekkel mint pl. harag, bánat, erős ragaszkodás, valaki hiánya stb. addig újra visszakerülhetünk és újabb esélyt adva magunknak tiszta lappal indulhatunk az élet iskolájába (reinkarnáció). Cél az "arany középút".
Hmm, lehet hogy nem írtam valami érthetően, de ezek a mostani gondolataimat tükrözik, ami kicsit lehet, hogy csapongó és nem akarom kiegészíteni magyarázatokkal, hogy mit miért írtam és miért gondolkozok így.
Nagyon közel járt a halál a családunkhoz, és kicsit átrendezte a fontossági sorrendet az életünkben. A férjem és én is úgy érzem nincs túl sok idő, mire értünk is eljön. Rettenetesen gyorsan telik az idő, észrevétlenül suhan velünk, mi meg csak azt vesszük észre, hogy már megint el telt egy év, majd még egy...stb. Elképzeltem, hogy mi lenne, ha értem holnap vagy holnapután jönne a halál... elborzadtam, ugyanis nem vagyok megelégedve azzal ahogy eddig éltem, muszáj változtatnom amíg lehet. ehhez sajnos, vagy nem sajnos a ritkább netezés is beletartozik. 
Múlt évben még nem tudtam volna megmondani mi is az amitől igazán félek. Január elején viszont egy álmom döbbentett rá.
Nagyon rövid álom volt, beszéd is kevés volt benne, ami csupán arról szólt, hogy közölték velem, hogy az egyik kislányom kórházban fekszik és élet-halál között van. Maguk a szavakat először fel sem fogtam, aztán jött egy iszonyatos érzés, hogy elveszítem őt. Ez az érzés végigkísért egész nap és aznap nagyon sokszor rámjött a sírás, ráadásul még beszélni sem tudtam róla, annyira folytogatóvá vált, még az sem tudott megnyugtatni, hogy csak álom volt. Férjemnek csak annyit tudtam kinyögni, hogy nagyon rosszat álmodtam, amikor megkérdezte mi a baj.
Anyósom halála óta tudom, hogy életemben a legeslegrosszabb esemény a férjem halálával fog bekövetkezni. Annyira egyek vagyunk mint maga a jin-jang jel, Ő a másik felem, nem tudom mi lesz velem, ha őt is elveszítem. Most még nem lennék rá képes, hogy ilyen szörnyűséget elviseljek.
2009. február 19.

Decemberi események

Anyósom kórházba került újra, mert már nem tudott nyelni, így se itatni se etetni nem lehetett rendesen. Én meg eléggé kivoltam már idegileg. Az első nélküle töltött napokban minden szabadidőmet rajzolással töltöttem. Úgy éreztem muszáj lerajzolnom, amit átélt és amit láttam rajta. A rajz címe Haláltusa - szürrealista stílusban. Hozzácsatoltam ehhez a bejegyzéshez, hogy láthassátok. Miután lerajzoltam, sokkal jobban éreztem magam, bár még mindig nagyon aggódok érte, és elég bizonytalan minden anyósommal kapcsolatban. Múlt hetekben alig lehetett vele beszélni, nem tudta formálni a szavakat. Tegnap és tegnapelőtt viszont egész jól volt, én pont nem tudtam elmenni hozzá, de telefonon keresztül tudtunk beszélni és nagyon boldog voltam, hogy vidám és nagyából értem mit mond és képben van. (Kérdez, válaszolok, reagál rá és viccelődik, nevetgél.)
A múlt hetem elég szörnyű volt, először iszonyú nyakfájás gyötört, mert elfeküdtem, vagy megeröltettem, fene tudja... ami a hét vége felé múlni kezdett, aztán arcüreggyulladás és torokfájás nyaggatott, még most is benne vagyok, de már sokat enyhült, csak a fejem fáj, ritkábban kell fújnom az orrom és köhögni sem kell már olyan sokat, mint néhány napja.
annak örülök most nagyon, hogy időben megvettük mindenkinek a karácsonyi ajándékokat, és már csak néhány apróság van hátra amit én fogok elkészíteni, szokás szerint, mert ha van rá lehetőségem, szeretek boltban nem kapható egyedi ajándékot adni.
 

Erről is, arról is...

Rengeteg tervem van, már csak időmet kéne úgy alakítani, hogy sikerüljön a megvalósítás is. lehet, hogy lesz egy új tantárgyam, még Anikó professzorral sem beszéltem meg, pedig lassan időszerű lenne. Amikor volt az októberi Grácia találkozó, azon a napon nagyon gyorsan össze tudtam dobni egy kétéves anyagot. :D Még némi javítgatásra szorul, meg a házi feladatokat is ki kell hozzá találnom, de ha minden jól megy és Anikónak is teszik az ötlet, akkor jövőre tanítani fogom. A neve...? Még nem vagyok benne biztos, egyelőre Színtan-nak nevezem. Nem kötődik a rajztanhoz, tehát bárki felveheti majd akit érdekelnek a szinek. Érdekes lesz majd, remélem teszeni fog mindenkinek és a mandalákról is tanulhattok majd ebben a tantárgyban.

Az EKM és GYKM tantárgyakkal még mindig nem haladtam, de ha lesz egy kis időm a vizsgák után megpróbálom összeállítani. Legjobb ha nem igérek semmit, mert azt biztosan betartom. Ennek a két tantárgynak az összeállítása elég időigényes, mert sokat kell fejből és könyvekből bepötyögnöm. Sajnos én nem vagyok valami gyors gépíró, úgyhogy csak reménykedni tudok, hogy lesz elég időm rá.


-------------------------------------<>------------------------------------------


Mivel már többször írtam anyósom egészségi állapotáról, ezért most is írok róla valamennyit.
Amióta itthon van sokminden történt. Délelöttönként egész jól érezte magát, de a délutánok mindig öklendezéssel és hányással teltek, pedig kemoterápiát sem kap. Probálkoztunk mindenféle hányáscsillapítóval, de nem igazán volt hatása egyiknek sem. Rájöttünk a férjemmel, hogy a hányást a fájdalomcsillapító okozza ezért, kipróbáltuk, hogy mi lesz, ha nem adjuk. Reménykedtünk minketten, hogy nem lesz belőle probléma. Aznap nagyon jól érezte magát, még ebédelni is ki tudott jönni a konyhába (egy kis támogatással). Estére viszont iszonyúan elkezdett fájni a csontja, úgyhogy szomorúan, de újra elkeztük adni a fájdalomcsillapítót. A férjem utána járt, hogy létezik-e más fájdalomcsillapító, mert ez nem mehetett így tovább, hogy se gyógyszer, se étel és folyadék nem marad meg benne délután, ritkán reggel sem. Felírtak neki az orvosok nagyon erős fájdalomcsillapító tapaszt. Egy darabig ugyanaz volt a hatása. :( Néhány napja, a hospice nővérünk ötlete alapján reggel, délben este - fél, fél, egész szem nyugtatót adunk neki, és hihetettlen módon elmúltak a hányásos panaszok. Sajnos ennek is megvannak a hátrányai. Sokkal többet alszik, és alig mozog = elsorvadhatnak az izmai. Remélhetőleg eltudjuk intézni, hogy házhoz járjon időnként egy masszőr, aztán, ha egyszer sikerül ellesnem mit csinál, én is fogom tudni masszírozni, addig csak a végtagjait merem masszírozni. (Gyerekkoromban sokat masszíroztam anyámat, na meg szinte minden családtagot megmasszíroztam néhányszor, de legtöbbször anyut. Hm, miért is nem tanultam masszőrnek?)

Szomorú helyzet

Már megint ilyen szomorú bejegyzést vagyok kénytelen írni. Anyósom a múlt héten bekerült a kórházba, és kiderült, hogy a rák áttétet hozott létre a csípő csontjában, ezért fájt annyira a lába. Tegnap hazahozhattuk, de nem lehet azt mondani, hogy sokkal jobban lenne. Ami pozitív, hogy most nem fáj semmije a szedett gyógyszereknek köszönhetően, viszont étvágytalan és hányás hányinger gyötri nagyon sokszor. Tegnap eléggé zavart álapotban volt, kicsit félrebeszélt. Elég szörnyű volt ilyen állapotban látni őt, de szerencsére délutánra elmúlt. Ma ki fog derülni, hogy a gyógyszer hatása a zavartság, vagy a nem megszokott környezet tehetett róla.
Nem sok időm van, mint már korábban is írtam. Nem tudom még mi vár rám, de próbálok mindig egy kis időt a Gráciára szánni, hiszen akkor kicsit más dimenzióban lehet az ember, távol a hétköznapi problémáktól, akár a könyv olvasásnál, csak itt mi magunk vagyunk a szereplők.

Rossz hangulat

Mostanában nem vagyok valami jó hangulatban, lehet, hogy ez a szélsőséges időjárás is tehet róla. Egyre reménytelenebbnek látom, hogy elkészüljek a EKM és a GYKM tananyagok összeállításával. :( Bár most még korai bármit is mondani róla, de ha ennél nem lesz több szabadidőm akkor nagy rá az esély, hogy tényleg igazam lesz. Nagy 'teher' van a vállamon a mugli életemben, anyósom egészségi állapota sokat romlott és én ápolom. Szegénynek nyáron volt egy mellműtétje, rákos daganat miatt, most meg a lábával vannak gondok, hogy alig tud járni, és iszonyatos fájdalmai vannak. (Nem fiatal, 80 éves, és jó a kapcsolat köztünk, nem a szokásos anyós tipus)
Ezt a fotót én készítettem Balatonon, és azért csatoltam ehhez a bejegyzéshez, mert tökrözi a jelenlegi hangulatomat.